Szóval odáig fajult a dolog, hogy egyszer a tanár sírva ment ki az óráról. (Tudni kell róla, hogy ő az egyik igazgatóhelyettes. És úgy kezel minket, mintha bölcsisek vagy ovisok lennénk. Minden hülyeséget lefénymásol, már meg se tudom számolni, hány lapot kaptunk idén feleslegesen. Persze, nem ő fizeti a fénymásolás díját...) Mivel az osztályfőnökünk a másik igazgatóhelyettes, hát szaladt is hozzá panaszkodni. Ofő meg hozzánk jött, hogy akkor most mi van.
Szépen elmeséltük neki, hogy azt nem várhatja el tőlünk, hogy szeressük a tantárgyat meg a tanárt, ha tényleg nem úgy kezel minket, mint értelmes(nek tűnő) 18-19 éves fiatalokat. Szerencsére ő is azt mondta, hogy ez így nem az igazi, sőt hogy még a tanárokkal is így beszél (komolyan miért nem tudott örökbefogadni egy gyereket??? vagy miért nem csinált neki egyet???) De megkért minket arra, próbáljunk meg vele kijönni.
Ami azt illeti, a kis viszonyszámos dogája után nehéz lesz...
(Folytatás várható...)
