Ma nagyon munkálkodtak Holle anyónál. Főleg akkor, amikor én mentem haza.

 A nap legizgalmasabb pontja akkor volt, amikor el kezdett esni a hó. Hol nagyon, hol meg annyira gyengén, hogy már azt hihette az ember, hogy elállt.

 Ahogy a suliban végezve sétáltam át a könyvtárba, akkor szerencsére nem esett. Míg bent ültem, addig kétszer kezdett rá úgy igazán. Aztán akkor, amikor a Centerből kijöttem, és útnak indultam hazafelé. Még a szemüvegemet is muszály volt levennem, máskülönben hóembert építhettem volna otthon a keretre eső óriás pehlyekből. Ritkán esik felénk ekkora hópihe. Tényleg úgy nézett ki, mint egy tollpihe.

 Aztán sajnos elállt. Pedig eshetett volna még. Balu örült volna neki. Tatám kutyája is fürdött a hóban...