Szóval ismét a fél-háromnegyed hat volt megbeszélve, most a Hunyadi téren. Autókval mentünk ki a Lencsésire, mert utána még neki kellett vágni Békés city-nek is.
Szóval senki nem tudta konkrétan, hogy hova kell menni, így hét autóval kerestük a megfelelő tömböt a sok tucat között. Végül megtaláltuk, az erkély is meglett, és már lehetett is kezdeni az éneklést. Annyira nem volt jó, de tanár úr kedvesen osztott mindenkinek csokit, meg nagyon örült a bornak, amit kapott.
Mivel nagyon hamar végeztünk, ofőnk meg későbbre várt minket, így még beültünk a fiúk miatt egy kocsmába, hogy elteljen egy óra, hogy indulhassunk. Nem kell mondani, most is a klikkek szerint csoportosult az osztály, egyedül akkor látszódott az osztályközösség csírája, amikor kiderült, két csaj már Békésen van.
Szóval volt ott minden, végül rávette magát a tömeg arra, hogy nekivágjunk annak a tizeniksz kilométernek.
Most is olyan ment elől, akinek fogalma se volt az úticél pontos helyéről, szóval vicces volt, ahogy osztálytársnőm kiszállt az autóból, és megvonta a vállát. Végül a fiúk odavezettek minket osztályfőnökünk házához.
Ének következett, majd pusziosztás, és irány be a házba.
Nem tudom, hogy megszámolta-e a tanárnő, hány szendvicset készített, de nagyon sok volt. Kaptunk még sütit is, és persze üdítőt meg boroskólát... Leszedetett a suliban a rendszergazdákkal egy karaoke programot, mivel az előző kiránduláson két estét egy kocsmában töltve szinte végigénekelték a többiek a gép kínálatát. Most sajna nem volt annyi szám, de így is énekelhetett az osztály. A vége már kicsit kényszeredett volt, néhány fiú kitett magáért, és háromnegyed 10 felé sikerült hazaindulni.
Szóval ezen is túlvagyunk...
