- Vannak azok, akiket az átlagos kategóriába sorolhatunk. Beállnak a sorba, megveszik amit kell, és ennyi. Ők mondhatom a többség. Bár ahogy egyre többet voltam mostanában pénztáros, már fedezek fel ismerős arcokat.
- Még meg kell említenem egy kedves bácsit, zenész, akit nagyon megkedveltem. Semmi megjátszás, beáll a sorba, kedvesen elbeszélget a pénztárossal, és mindig történeteket mesél. Nagyon jó fej!
- Jöjjenek azok, akiket minden pénztáros el szeretne kerülni. A nehéz eseteket. Azokat, akik nem hajlandóak visszamenni hozni egy másikat ugyanabból a termékből, mert akkor sétálniuk kell, meg felháborodnak, ha a 10kg-os kilónként csomagolt cukrot megkérem h bontsa ki, mert a kinti kód nem jó. Erre még engem oszt le. Hülye, ha egy napot dolgozna itt, ő is megértené!!! A másik válfaj az, aki a pénztárost osztja le, ha egy termék nem annyiba kerül, amennyinek ő hiszi. Megsértődik, és elvárja, hogy én az ő általa mondott összeget üssem be a gépbe. Nem gondol bele, hogy mi is emberek vagyunk, hibázhatunk, nem tudhatunk mindent ott a pénztárban. Nem látjuk, hogy miből mennyi van, meg hogy egyáltalán hol van kirakva... Ezek az egyének vagy alapból ennyi kedvességgel lettek megáldva, vagy nem tisztelik a másikat.
Ez volt az én kis rövid értekezésem a vásárlókról. Ennyire változatos közeget nem nagyon tud megismerni az ember sok esetben. Ez az egyik ok, hogy én élvezem azt, amit csinálok.
