Ma megint kimentem dolgozni a világ végére... Na jó, csak a város túlvégébe. De túléltem.
Ennek csak egy oka volt: nem voltam egyedül. Volt kivel beszélgetni. Amúgy nem volt semmi munka. Leltár után voltunk, minden rendben volt. Új áru csak délután érkezett, így még délelőtt annyi dolgunk se volt, hogy kipakoljunk legalább két-három karton cuccot. Helyette elfoglaltam magam addig, amíg nem ültettek be a pénztárba: kiszedtem az összes gumicukrot a dobozokból, és egyesével szépen beállítva visszaraktam őket. Olcsó játék hülyegyerekeknek... De muszály volt valamivel elfoglalnom magam, különben megkattantam volna!
Később mikor már volt 4-5 vevő a boltban végre találtam magamnak való feladatot. Beültem a pénztárba. Néha kimentem szünetre. Mikor végre beléptünk az utolsó órába megjelent a délutáni műszakban két diák kollegina. Gyors leszámoltam a pénzt, majd mentem az egyik vezetőnek segíteni kipakolni...
Végre eljött a 2 óra, és mehettem haza!!! Annyira jó érzés volt onnan kijönni. Nem azért, mert olyan szörnyű lenne, de az nem az én világom. Na mindegy, ezt is meg kell csinálni...
A délután hátralévő része egész jó lett, hála valakinek...:) És többet nem adok cukrot gyereknek!!! Mert képesek és eleszik előlem. Csak a szomszéd kisfiúnak. :)
