Komolyan, mindjárt itt az érettségi, és egyre jobban érzem magamon, hogy képtelen vagyok végigülni az iskolában egy órát!!!
Ma is töri után: igaz, hogy nekem nem ugyanaz van, mint a többieknek, és ilyenkor azt csinálok, amit akarok - na jó azért én is töriztem, de mást - de fél óra után azt éreztem, hogy a szemem szép lassan le akar csukódni. Kicsöngetéskor már olyan voltam, mint egy két lábon járó zombi, pedig még csak fél 9 volt!!!
Ráadásul utána két órás matek doga, amin annyira kimerültem, hogy második óra végén már úgy éreztem, vagy a lapot tépem szét, vagy elsírom magam. Később beszélgettünk egy osztálytársnőmmel, és ő is ugyanígy volt!!!
Utána hála volt egy lyukasórám, amin nem haladtam egyről a kettőre, mert a fiúk kiabáltak mellettem. Közben kiderült, hogy nem lesz rajz, hiába csináltam meg a házit - annyira tetszik... nem nagy szám, de jó a kontrasztja... majd felrakom.
Közgé agyhalál, fogalmam se volt, hogy hol tartunk. Mondjuk azok se, akik ebből fognak érettségizni... Sose voltam jó ilyen közgazdasági számításokban, de ettől a falra tudtam volna mászni!
Még húszperces előtt megbeszéltük, hogy rajzra csak kéne maradni, és ki kéne választani, mit énekeljünk szerenádon. Persze hogy hazament a társaság fele... Végül 12-en voltunk a 34-ből. Kiválasztották a többiek Eddától az Álmodtam egy világot - majd miután meghallgattuk rájöttek, hogy ez nem is jó, mert csak a refrént ismerik... Énekelni alig énekeltünk. Hülye liba meg mondogatja, hogy ebből ennyit énekeljünk, abból meg annyit... Jobban tette volna, ha meg se szólal... Ráadásul annál a számnál mondta ezt, amit tényleg szívesen előadna az a társaság, akik ott voltak. Holnap meg ott fognak a többiek háborogni, hogy ki választotta ki ezeket... Ott kellett volna maradni!!!
Emelt töri jó volt. Az elején megnéztük a töri tanár "örökségét", egy csomó régi, Tanácsköztársaság és szocialista plakátot. Elég érdesesek voltak az ábrázolások, sok ismerős volt a tankönyvekből. Utána meghallgattunk egy előadást az 1956-os forradalom és nemzetközi hátteréből, bár ahogy körbenéztem, mindenki csak az ablakon bámult kifele... Jól van, fáradtak voltunk már 3-kor... Végül belekezdett a tanár a Kádár-korszakba. És csak mondta, és mondta... 4-ig szoktunk lenni, most negyed 5-kor jöttünk ki. Közbe engem már vártak a buszmegállóba, szegény csaj már megijedt, hogy nem jövök...
Szóval hosszú és fárasztó nap volt. Ráadásul még a fejem is megfájdult, most megint rákezdett. Nagyon nem jó, hogy ennyi energiát szabadítok fel az iskolában, és mire hazaesek, csak egy dolgot akarok magam előtt látni: az ágyamat... Muszály lesz azt a cukorkát megenni minden nap...
