Már megint jó régen írtam. De mostanában rám tört a mehetnék. Nem is baj, néha kell ez is.
Még március végén volt egy kisebb, először megrendezett fesztivál-féle itt Csabán. Szombatra meghívták a Magna Cum Laudét zenélni. Mivel eddig már többször gondolkoztam rajta, hogyha egyszer így erre járnak, elmegyek egy koncertjükre. Az elhatározás megvolt, tesómat is sikerült valahogy rávenni, hogy kísérjen el.
Eljött a szombat este. Szokás szerint, ha én valamerre akarok menni, akkor el kell kezdenie esni az esőnek. Így is lett. Mire felértünk a belvárosba, addigra tesóm kimotyogta magát, legalább ötször haza akart indulni, de végül nagy nehézségek árán és kicsit megázva felértünk. A koncert nagyon jó volt, főleg azért is, mert elég sokan voltunk, és a zenészek is szeretnek hazai terepen nyomulni. Nem számoltam meg, hányszor mondta el az énekes, hogy mennyire szeretnek itthon, Békés megyében zenélni. A zene tetszett, legalább addig se esett az eső. Tesóm már nagyon várta a végét, mert elzsibbadt a lába. Pedig még mozgástere is lett volna, hogy egy kicsit ugráljon.
Mikor elindultunk haza, akkor újra rázendített esni, így beázott cipővel eléggé rossz volt sétálni. De a jó oldalát nézve egy nagyot beszélgettem tesómmal.
Vasárnap átjött a volt nagy Ő, a végére már milyen jót beszélgettem vele…
