Szerda. Ukrán zh. Délután órák után úgy gondoltam – miután azon a héten már nem volt szlovák -, hogy beülök a TIK-be, keresek egy szabad helyet, és kiírogatom a nyelvtant.
Tanulás előtt bementem a jegyzetboltba, hogy levásároljam a jegyzettámot. Vettem is négy könyvet, kettő oroszost, egy építőipari szótárt tesómnak és egy angol könyvet. Aztán pedig elindultam felfele az emeletre, hogy nekikezdjek a tanulásnak.
Na már a gond ott kezdődött, hogy elfelejtettem, mi van ilyenkor vizsgaidőszak előtti héten. Teltház… Kétszer jártam végig a négy emeletet, mire a másodikon találtam egy üres asztalt. Igaz, ott volt egy gép, amin a könyveket lehet keresgélni. Úgy voltam vele, úgyse lesz egyhamar máshol normális helyem, szóval leültem. Háromszor jöttek oda, hogy nekik keresni kéne egy könyvet, és mivel nekem a gép nem kell, odaülhetnek-e addig. Aztán hogy ez ne legyen elég, az ajtó előtt vitatkozott két külföldi hallgató. De olyan hangosan, hogy már a saját gondolataimat se hallottam…
Két órát ültem bent a könyvtárban, aztán úgy gondoltam, elmegyek hamarabb, és ott várok a terem előtt a többiekre. Erre már szinte mindenki ott volt előttem :S Mindenki nagyon ideges volt, egyrészt mert tele volt az a két lecke nyelvtannal, amit nem is magyaráztak el nekünk, másrészt a már megszokott feladatok se voltak túl egyszerűek. Mikor aztán megkaptuk a feladatsort, bele se tudtunk szagolni. Tele volt olyan feladatokkal, amiket nem is gyakoroltunk. A tanár persze egyből ki akarta vágni magát, hogy hát ő könnyű dolgozatot állított össze:S Lehet neki anyanyelvűként ez könnyű volt…
Hogy teljes legyen a káosz a fejünkben még ezidő alatt valamelyik végzős társaság végigzajongta az egész épületet. Na ott végleg kiszállt a fejemből az összes ukrán tudásom, a mondataim felét oroszul írtam, az addig megjegyzett ragozást is összekutyultam.
7 óra előtt megkérdeztem az egyik lánytól, aki szintén bejárós, hogy nem akarunk menni, mert ezt már nem bírom. A vasútállomáson, mivel még rengeteg időnk volt leültünk az egyik padra, és ott idegeltük egymást. Ekkor bemondták a hangosba, hogy a pesti késik. 120 percet… Mind a ketten megrémültünk, mert ő akkor hogy jut haza Kecskemétre, én meg Csabára, ha a mi vonatunk mindig bevárja a pestit, az ő vonata meg az lenne… Már a kalauz is meg volt rémülve. Mondta ott a többieknek, hogy nagy valószínűséggel be fogjuk várni… Gondoltam, nagyszerű, szegény apu kint fog várni az állomáson 9-kor, én még csak akkor indulok el Szegedről. Aztán telefonáltak neki, hogy a pesti már 180 perces késésben van, és azt már nem várhatja meg a csabai, így időben fogunk indulni. Annyira megnyugodtam, mikor ezt meghallottam, hogy el is búcsúztam a kolleginától, és fel is szálltam a vonatra. Ott pont találkoztam egy volt osztálytársnőmmel, akivel Orosházáig el is csevegtem. Tényleg régen találkoztam vele, azt hiszem, hogy tavaly decemberben…
Végül aztán hazaértem időben. Szegény apukámat hazáig fárasztottam a hülyeségeimmel, és a nap eseményeivel. Nem tudom, hogy bírta ki XD
